22.fejezet

-Moszkva??-kérdezte meglepetten.-Miért pont Moszkva?
-Bia nagyon szereti Moszkvát. Mindig is a hidegebb időjárást kedvelte, illetve nagyon régóta szerette volna élőben is látni a Kreml-t. Másra nem tudok gondolni.
-És most mit akarsz tenni? Moszkvába repülni?
-Nem. Kell lennie valamilyen nyomnak, vagy bárminek, amivel támpontot ad, hogy hol lehet. Csak egyenlőre nem tudom még, hogy hol keressem.
-Akkor sok sikert. Bocs, de most nekem mennem kell gitár órámra.-áll fel ezekkel a szavakkal.
-Oké. Persze, menj csak. Mindent köszönök. Azt hiszen te vagy az egyetlen, aki még mellettem áll.
Biccentett egyet a fejével majd elment.
Izgatott voltam már nagyon a szüleimmel való beszélgetés gondolata miatt , így minél előbb le akartam tudni.
Siettem a hazafelé vezető úton. Mikor beléptem a házunkba, még csak apa volt itthon. Láttam rajta, hogy nagyon mérges, először azt hittem, hogy valamilyen munka van az ügyben. Ám aztán odajött hozzám, nem szólt egy szót sem csak az arcom elé nyújtott egy lapot. Ó, igen. Tehát abból a papírból, -amit az igazgató is hasonló mozdulatokkal mutatott meg nekem- több példány is van. Az egyik éppen édesapám kezében volt,
-Igen tudom.-szóltam halkan.
-Mikor megláttam nagyon dühös lettem!-kezdte- Aztán gondolkodtam és tudom, hogy sosem tennél olyat ami miatt kicsapnának. Mindig is jól tanultál, jól is viselkedtél, tehát halljam, mi az oka ennek a papírnak?-megfogta a kezem és leültünk a nappaliban a kanapéra.
Elmeséltem az egész történetet töviről-hegyire, semmi részletet nem hagytam ki.
Apa bízott bennem. Elhitt nekem mindent. Azt mondta támogat mindenben.
-Azt ugye tudod, hogy nem mehetsz Moszkvába?-kérdezte, miután végighallgatott.
-Persze, nem is akarok. Kell lennie valami nyomnak, ami segít nekem, hogy megtaláljam.
Ekkor hazaért anya is. Jó volt úgy beszélni, hogy tudtam kettő az egy ellen-nel indítunk.  Tehát mi ketten apával, velünk szemben pedig anya.
Apával felváltva meséltük el a történteket. Ő nem tűnt olyan bizalmasnak, mint apa. Sok kételye volt... De mindent megmagyaráztunk.
-És mi lesz az iskolával kicsim?-kérdezte aggódva.
-Kirúgtak..-kezdtem beszélni, de ő közbevágott.
-Igen, ezzel tisztában vagyok, de tovább?
-Tudom. Ebbe az iskolába már esélytelen, hogy visszamenjek. Egyrészt mert kirúgtak.. meg már senkivel se lenne olyan a kapcsolatom, mint amilyen ezelőtt volt.
-Bia ezt előre kitervelte, direkt csinálta vajon, vagy puszta véletlen, hogy az ő cselekedetével az egész iskolai életedet és a baráti kapcsolataidat tönkretette?
-Ezek nem voltak barátságok... Az igazi barátok nem hittek volna holmi szóbeszédnek.
Csönd honolt a szobában. Valószínűleg mind a ketten egyetértettek velem.
-Nos én felmegyek a szobámba.-mondtam, majd így is tettem.
A következő egy órában olvastam egy nagyon izgalmas könyvet, ami teljesen elterelte figyelmemet a mai napról. Közben zenét hallgattam, mert az mindig segít és minden bajra gyógyír. Ekkor jött be gyors léptekkel édesanyám...

Anya: Mióta csak hazajöttem a lányomon jár az agyam. Mindig nagyon büszkék voltunk rá, hisz minden okunk meg volt rá. Egyedül az az egy múltbéli hibája van, de azt már nem lehet jóvá tenni. Én bízok benne, hogy tényleg nincs semmi köze ehhez a dologhoz, nem ilyennek ismerem én őt. Bár a barátnőjéről, Biáról sem gondoltam volna ezt..
Fárasztó napom volt.. Semmi kedvem nem volt se elmosogatni a koszos edényeket, se mosni a piszkos ruhákat. Ám később végül csak vettem erőt magamon. Utána kezembe vettem pihenés képpen kedvenc magazinomat, mikor egy cikknél figyelmes lettem valamire. "Nagyvárosi látogatóban" című cikkben éppen Moszkvát mutatták be. Tova lapoztam volna, ám észrevettem egy kis papírt két lap között a moszkvai cikknél. Össze volt hajtogatva, rajta egy különleges ábra..
                                   K
Talán kis k betűt ábrázolt vagy egy r-et legbelül.
Széthajtogattam a díszes betűvel ellátott lapot.

              „Figyeld e helyet merre jársz, itt utamban megtalálsz!”

Egyből felmentem Kitti szobájába, tudtam, hogy valamilyen ilyen jelre várt ő!

Anya bejött a szobámba csak annyit, mondott, hogy újságban találta egy moszkvai cikknél.
Egyetlen egy mondtad szerepelt rajta, mégis beigazolta feltevésemet. Gyanúm nem volt alaptalan: Moszkvában kell lennie.
"Figyeld-e helyet merre jársz"- úgy gondolom itt a moszkvai cikkre utal. Anya itt járt az újságban, erre a helyre gondol, hogy figyeljünk rá!
"itt utamban megtalálsz!"-ez meg tényleg egyértelmű! Felhívta figyelmünket a városra, a mondat első részében, majd a másodikban pedig tudtunkra adja, hogy itt őt megtaláljuk.
Anyával együtt elemeztük a mondatot, bár mindkettőnknek nyilvánvaló volt a burkolt jelentés.
Ezt az üzenetet nekünk hagyta, nemcsak nekem, hanem szüleimnek is. Miért tőlünk várja, hogy a keresésére induljunk? Miért nem a szüleit kérte meg erre a feladatra? De egyáltalán mi oka volt arra, hogy egyedül elinduljon a messziségbe? Ha egyáltalán egyedül volt..

21.rész

Minél előbb szabadulni szerettem volna iskolámból, ezért megkértem Zsombit, hogy minél hamarabb induljunk el. Nem mentünk messzire csak az iskolánk mögötti játszira. Régi, megszokott helye volt ez az osztályomnak, tanítás után sokszor idejöttünk, mielőtt még hazamentünk volna. Valószínűleg sosem jövök már ide az osztályommal. Leültünk egy padra, és elmeséltem neki mindent.
Szerencsére ő megértett és bízott bennem, talán ő volt az egyetlen. Történetem elregélése után csönd következett, majd egy kérdéssel folytattam:
-Nos?! Szerinted mit kéne tennem?-kérdőn felvontam egyik szemöldökömet.
-Az iskolával , Biával vagy a szüleiddel kapcsolatban?
-Mindegyiket meg kellene oldanom, de a szüleimmel való viszonyom megromlása bánt a legjobban.-feleltem.
-Akkor arra találjunk megoldást elsőként. Szerintem egyszerűen ülj le velük beszélgetni. Ez egy nagyon régi dolog, amin összevesztetek. Nem hiszem, hogy ennyi év után csak most merült volna fel bennük a rossz gondolat.-fejtette ki véleményét.
-Azt mondod ennyi elég lesz?
-Talán. Mást úgysem tudsz tenni. Ők a szüleid, a családod... Ebből a Biás ügyből mennyit tudnak?
-Nem sok mindent.. Amióta összevesztem anyával, konkrétan semmit sem beszéltem velük,
-Ez így nagyon nem jó. Figyelj beszélj velük a lehető legőszintébben!
-Rendben. Megpróbálom, remélem ennyi elég lesz, mert mást tényleg nem nagyon tudok tenni.-fogadtam meg barátom tanácsát.- Az iskolával mit csináljak? Ma megtudják, hogy kirúgtak, iszonyat mérgesek lesznek és újra össze fogunk veszni. A baj még az lesz, hogy meg is fogom őket érteni. Szegényeknek van egy lányuk, aki a testvére halálért felelős, majd egy rablást is rágyanúsítanak, ezután kirúgják az iskolájából. Én sem ilyen gyereket szeretnék magamnak,
-Ezt nem így kell felfogni. Én bízok benne, hogy sikerült. Tudod mindig is úgy gondoltam, hogy az ember életében minden rosszat egy jó követi, majd megint egy rossz, utána egy jó és így tovább. Egy megállíthatatlan körforgásban. Számításaim szerint ezek után jó fog következni!-nevetett fel.
Én csak egy magamra erőltetett mosollyal az arcomon bólintottam.
-Biával mi a helyzet?-kérdezte.-Ötleted sincsen, hogy merre lehet vagy, hogy éppen mi oka volt a rablásra?
-Nem tudom. Sokat gondolkoztam rajta persze, de megoldásra sosem jutottam. Biáék elég gazdag család, nem gondolnám, hogy ha bármire szüksége lett volna, azt ne adták volna meg neki a szülei.
-Igen. Ez igaz.-értett velem egyet.
-Van egy ötletem, hogy hol lehet, de nos.... talán nevetni fogsz...-mondtam félve.
-Mondd!
-Moszkva.

ღKöszönetnyilvánításღ

Kedves olvasók!

A mai napon közzétételre került a blogom 20. része is, a megtekintések száma pedig szépen napról-napra növekedett. Már elérte az 1000 megtekintést is, aminek nagyon örültem és köszönöm minden olvasómnak! Magyarországon kívül a blogom megtekintésre került többek között: az Egyesült Államokban, Romániában, Szerbiában, Németországban, Szlovákiában, Lengyel- és Franciaországban, Venezuelában én Indonéziában is.
A szép számok alkalmával a blogom nemsokára új designt fog kapni, ami remélem mindenkinek tetszeni fog.
Egyetlen kérésem lenne Hozzátok. Azokat akik rendszeresen olvassák a blogomat, illetve teszik
nekik a történetem, arra kérném meg, hogy ez alatt a bejegyzésem alatt egy kommentben jelezze nekem, hogy érdemes-e folytatni az írást.
Köszönöm az eddigieket és bízok benne, hogy van pár rendszeres olvasóm.

                                                        Hamecz Flóra, a blog írója                                                

20.rész

Fülsüketítő sípolásra ébredtem. Az ébresztőórám jelzett.
Mindent csak álmodtam. Mikor magamhoz tértem és felfogtam, hogy amit álmodtam az nem a valóság volt, megkönnyebbültem. Ha tudom milyen lesz a valóság, örültem volna, hogy ilyen könnyen megúsztam az iskolai látogatást.
Egyszerűen, átlagosan öltöztem fel, ahogyan szoktam. Miközben az iskolám felé ballagtam eltűnődtem azon, vajon tényleg olyan lesz-e szeretett magyartanárom, mint ahogy megálmodtam!?
Eszembe jutott, hogy 2 héttel ezelőtt mennyivel egyszerűbb életem volt. Akkor nem idegeskedtem más miatt, csak a dolgozataim miatt. Sosem gondoltam volna, hogy 2 hét is elég ahhoz, hogy fenekestül felforgassa az életemet.
Az udvarra belépve természetesen mindenki megnézett. Suttogtak, össze-össze néztek a diákok, melyekre próbáltam nem figyelni, de ez elég nehéz volt. Az épületbe beérve, a portás is hosszasan megnézett, majd így szólt:
-Te vagy az a könyves rabló?-nézett rám nagy, tágra nyílt szemeivel.
-Elsőként nem vagyok rabló, azért jöttem, hogy tisztázzam magam. Má..-folytattam volna, de közbevágott.
-Nem a gyanúsítottak szokták tisztázni magukat?-kérdezte, bár nem tudom, hogy a kérdést nekem vagy magának intézte.
-Igen, ebben igaza van. Jól látja a helyzetet, azért jöttem hogy tisztázzam magam. -ismételtem meg magam- Viszont mire értette, hogy könyves?
Most rajta volt a sor, hogy válaszoljon.
-A rablás napján, maga volt az aki, úgy szökött ki az iskolából, hogy azt hazudta nekem, épp csak kiszalad az édesanyjához egy könyvért. Hm, én nem felejtek ám!
-Oh, igen rémlik már. Viszont most mennem kell, tudja tisztáznom magam.
-Persze, persze. De tudja én nem felejtek!
-Tudom én, hogyne.-ráhagytam a dolgot, bár azt sem értettem vajon miért volt nekem az a tény olyan fontos, hogy ő nem felejt?
Nem is érdekelt már se a portás, se a sok lenéző tekintet. Gyorsan, kihúzott háttal lépdeltem az igazgatóiroda felé.
Nem is haboztam sokáig, benyitottam abban bízva, hogy minél hamarabb szabadulok ebből, a számomra nagyon nyomasztó épületből.
-Jó reggelt kívánok Igazgató Úr!-köszöntem, mihelyt beléptem a szobába.
-Oh Fehér kisasszony! Már vártuk Önt! Foglaljon helyet és gyorsan mondja amit akar.-fogadott
"kedvesen".
-Tudom, rengeteg pletyka kering rólam a rablással kapcsolatban...-kezdtem bele mondandómba, majd elmeséltem a történteket az én szemszögemből.
-Rendben. Tegyük fel, hogy hiszek magának. Viszont nézze csak ezt!-mondta, majd előhúzott egy lapot asztalának egyik fiókjából, majd kezembe adta.
Gyorsan átfutottam a szöveget, és igen sajnos ez az volt amire gondoltam. Kirúgtak. Az oknak pedig "Törvények ellen tanúsított, iskolán kívüli cselekedet"-et jelölték meg...
Ez vagyok én. Akit napokkal ezelőtt még a tanárok kedveltek, akinek sok barátja volt, akiről jó véleménnyel voltak az emberek. Egyetlenegy tett miatt, (amihez semmi közöm nem volt) felborult a szépen kialakított életem. Az iskolámban már volt egy kiharcolt és kiérdemelt posztom. Az hogy, szinte az egész iskolám ismert, sok jó barátom és haverom volt. Ha valaki rendezett egy bulit, akkor én mindig hivatalos voltam, többen is mondták, hogy nincs jó buli nélkülem. Jól is tanultam, emiatt a tanárok nagy része is kedvelt, sosem voltam utált diák, akit mindig feleltettek, vagy hasonlók. Szerettem az életemet. Mindenem megvolt. Egyedül testvérem hiánya nyomta mindig a szívemet, de úgy gondoltam mindenki életében előbb vagy utóbb felüti fejét egy fekete folt, ami miatt nem lehet hibátlan és tökéletes élete. Nekem ez volt a fekete foltom. Sokan irigyeltek, mert, szerintük nekem milyen jó és én mindent megkapok. Talán kívülről ez így is látszott, de én legbelül rengeteget szenvedtem. Általában az emberek olyan lánynak ismernek engem, akit nem érdekelnek a negatív vélemények és nagyon laza. Közben minden egyes bántás mélyen a szívembe hatolt. Sosem volt igazán nyugtom, mert ahány barátom volt, annyi utálkozó is társult hozzá. Nekik sosem feleltem meg, mindig találtak valamilyen kivetnivalót bennem. De egy idő után már nem érdekelt. Nem olyan régen jött el ez a pont és erre tessék, minden ami már valóra vált, egy perc alatt romokba dőlt!
Kirúgtak az eddig imádott iskolámból, javarészt az összes barátomat elvesztettem. Régen azt hittem bármikor számíthatok rájuk, de sajnos kiderült, hogy ez nem így van.
Kifele jövet az iskolámból odajött hozzám az általános óta legjobb haverom, Zsombi, akivel tényleg nagyon régóta megbíztunk egymásban. Ő nekem simán felért egy igazi barátnővel. Mivel elég sokat voltunk együtt, rengetegen rosszat gondoltak rólunk, hogy mi nem csak barátok vagyunk. Persze, itt volt az utálkozóimnak egy nagyon jó kifogásolható oldalam.
Amikor megláttam először nem is tudtam, mit gondoljak. Felmerült bennem az a szívet melengető érzés, hogy talán ő még kiáll mellettem és hisz nekem, de közben ott motoszkált a fejemben a sokkal lehetségesebb eset is, hogy már ő is utál.
Szemben álltunk egymással, körülbelül 1 méternyire, majd mikor láttam mosolyának első jeleit, megkönnyebbültem. Hosszasan megöleltem. Annyira jó volt végre valakitől szeretetet kapni,,,