15.rész

Ott álltam az ajtónkban, kezemben a levéllel. Végül nekikezdtem:

Kedves Kitti!                                                                                                                                  Az elmúlt napokban tudom nem éppen volt felhőtlen a kapcsolatunk. De szeretnék úgy              elmenni, hogy tudd nekem nagyon fontos voltál, és az is maradsz. Nem szeretnék haraggal        elválni. Mindent töröltem, hogy eltudjatok felejteni, mintha nem is lettem volna. Nem tudja          senki, hogy hova megyek, majd megtudjátok időben. 

                                                                  °°~ °° Ég Veled: Bia.°°~°°

Első kérdés mely megfogalmazódott bennem, hogy hova mehet.
Ledőltem az ágyamra és gondolkoztam. Eszembe jutott minden emlék, mint például még kisebb korunkban, alsóban az osztálybulik. Karácsonyi buli, farsangi buli. Ekkor bekapcsoltam a gépem, mert emlékeztem, hogy vannak régi videóim. Meg is találtam ezeket. Az akkori nagy slágerekre táncoltunk, voltak különféle versenyek is. Az egyik nagyon tetszett: táncverseny volt újságpapíron, mikor egyre kisebbre kell hajtogatni a papírt. Végül az én hátamon volt Bia és úgy próbáltam táncolni. A végén egy nagyot estünk. Nagyot nevettünk. Ezt még most is megmosolyogtam. Egy következő videón a lányok tánca volt. Emlékszem feladatunk volt nekünk is és a fiúknak is egy-egy külön táncot kitalálnunk. Nagyon jó volt! A fiúk egy jellegzetes laza táncot adtak elő míg mi egy kecses mozdulatsorból állót. Azt hiszem ez 5.-ben volt. Most az 1.-ős videónk következett itt az elsős-avató volt. Milyen aranyosak voltunk. Annyira megváltoztunk és nem csak külsőleg hanem belsőleg is éppúgy. Videókból ennyi volt, illetve még egy összevágás volt az első 5 évünkről. Az is nagyon aranyos videó volt. És akkor a képek. Volt vagy 30 darab az elsős farsangról, vagy 80-90 darab az osztálykirándulásról ami az Állatkertben volt, másodikos évnyitó, ahol páran mondtunk az osztályból verset... és így tovább, rengeteg kép. A végére már teljesen elfáradtam. Tovább néztem a képeket. Ekkor hallottam, hogy csörren a zár, anya jött haza. Lehivatott majd elkezdte a mondandóját.
-Sosem gondoltam volna, hogy ilyet teszel.. Én mindig egy becsületes lánynak neveltelek. Az, hogy meglógsz a suliból az egyik legszégyenletesebb dolog amit egy tanuló megtehet. Már csak arra vagyok kíváncsi vajon mi lehetett olyan nagyon fontos? Elfelejtettél tanulni? Nem! Ezt nem mondhatod mert ma délután bementem az osztályfőnöködhöz. Ő pedig tudja, ha nagy témazárókat írtok. Ma nem volt egy sem! Válaszolj hát, hogy hol voltál ma!!!
-Én csak Bia miatt jöttem el...-válaszoltam remegő hangon.
-Bia miatt ez érdekes. Hiszen ő ma volt iskolában!
-Micsoda?! Ő ma nem ment, ezért is jöttem el mert tudtam, hogy...-nem tudtam végig mondani mert anya közbe vágott, pontosabban pofon vágott.
-Már megint hazudsz mondjad? Hol tanultad ezt a viselkedést? Én szégyeltem ezt a viselkedést helyetted! Mert gondolom téged egyáltalán nem izgat, hogy a tanárok, hogy néznek rád. Azt is tudom, hogy a portásnak is hazudtál, és még engem is belekevertél! Látod testvéred, Réka sosem tett volna ilyet, ha szegény drágám még élne. De volt egy olyan önző testvére, hogy elvesztettük őt miattad! Te vagy érte a felelős!
-Én?! De..hát. Tudod, hogy véletlen baleset volt...nem én..-vágtam közbe remegő hangon.
-Még bele is szólsz? Ellenzed? Te is jól tudod, hogy ez mind a te hibád! Ki másé lett volna. És hogy miért mondtuk azt a rendőröknek, hogy véletlen volt? Mert nem akartuk, hogy téged okoljanak, mert ezáltal mi kerültünk volna bajba! De több eszünk volt annál, hogy megmondjuk ki volt igazából a hibás! De tudd én ezt soha nem felejtem el. Örökre utálni foglak, és a mai esettel csak megbizonyosodtam róla, hogy te voltál a selejtes. Mennyivel szebb életünk lenne ha Réka élne és ő lenne itt most. Te egy haszontalan, önző és semmirekellő ember vagy!-ezzel elviharzott. Levegő után kapni is alig tudtam.
Eddig mindig én okoltam magamat a baleset miatt és ő nyugtatott, hogy én nem tehetek semmiről. Nem tudom, hogy mi történt, de nagyon szíven ütött és kimondhatatlanul fáj...

14.rész

Először elképzelni se tudtam, hogy mi lehet ez. Arra gondoltam, hogy lehet direkt zárta be az ajtót előttem Tibi, és majd fenyegetőzni akar meg egyebek. Szerencsére nem ezt történt. Ugyanis elment az áram. Ez sem volt valami biztató. Odaálltam az ablak elé és csak néztem a zuhogó esőt. Máskor mindig megnyugtat ha sokáig nézem, most csak egyre jobban felidegesített.

Ekkor csörgött Tibi telefonja. 

-Bia az.-mondta meglepetten. Erre kíváncsian felé fordultam. 

-Szia Drágám. Van valami baj? Akkor jó! Persze menj csak! Szia.Szia.-és letette a telefont.

-Nos?-kérdeztem felvont szemöldökkel mert éreztem, hogy most lebukott Bia és hinni fog nekem Tibi.

-Igazad volt.-tudtam!- Bia azt mondta, hogy megbeszélte veled, hogy ma délután átmegy hozzátok és csajos délutánotok lesz. Nem hiszem el, hogy hazudott!

-Én megmondtam előre, hogy ez lesz. Már csak két kérdésem van, miért pont most telefonált mikor még teljesen suli idő van, és hol lehet most, illetve hol lesz?! Ekkor világos lett a nappaliban és mindenhol. Visszajött az áram. Végre egy jó dolog. Úgy éreztem most haza kéne indulnom. De valahogy nem tudtam elindulni. Végül vettem erőt magamon én elindultam. Jól esett egy kis friss levegő. Gondoltam nekem úgyis mindegy. Hazamegyek. Otthon nem volt senki. A postaládában egy levél várt. Egyből feltéptem a levelet és elsőnek a feladóját néztem meg. Persze nem írta alá a nevét, csak egy szárított rózsa volt odaragasztva. Egyetlenegy tüskével. És annyi volt pici betűvel a lap aljára írva: 

                             "Nincsen rózsa tüske nélkül" 

A levél tartalma még hátra volt. 

13.rész


Hétfő:

Érdekesnek gondoltam. Nem tévedtem.
Mikor bementem a suliba éreztem magamon a sok lenéző pillantást, és a sutyorgásokat ahogy elhaladtam a folyosón.
Az osztályba beérve odajött hozzám Geri, nem szólt semmit csak a telóját elém tartotta. A facebook volt megnyitva, a "képünknél". Bia írt egy kommentet. Nem volt világos, hogy mit akart ezzel elérni, illetve mondani, nekem csak annyi jött le, hogy nagyon sajnálja, feltörték a face-t, ő nem tehet róla. Nem mondott újat ezzel. De mégis volt ami felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt mikor körbenéztem nem láttam sehol Biát.  És hopp ekkor világos lett a telefonom. Egy SMS.

Nagyon sajnálom még egyszer, s ezerszer. Tudom ez pusztába kiáltott szó, de nekem ebből vége. Babóca...

Babóca... Még régen alsós korunkban hívtam őt így. Ezen elmerengtem. De hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem a múlt, nagyon is a jelen, de a jövő. Félek tőle mi fog még történni. Mert most valami fog érzem. Kaptam a táskámat és kirohantam a teremből. Pechemre már becsöngettek, sehol egy árva lélek. Éppen megúsztam ugyanis egy tanárral se találkoztam össze, de az aulában, a kijáraton megállított a portás
-Hova olyan sietősen? Csak nem meglóg egy óráról?-kérdezte
-Nem dehogyis lógok meg!-hazudtam! nem hiszem el
-Akkor meg hova siet? Kint hideg van! Nehogy kimenjen ebben az egy szál felsőben!-tényleg észre sem vettem, hogy a kabátom fent maradt.
-Ó, nem. Éppen történelem órám lesz, és hoztam bemutatni egy érdekes könyvet a 16.századról, tudja a török időkről! Megígértem a tanár úrnak, hogy elhozom. De reggel elfelejtettem és anyukám most hozta, szólt hogy menjek ki. Egy perc és itt is vagyok!- ezért én még nagyon ki fogok kapni.
-Kivel van órád?-kérdezte nagy, tágra nyílt szemekkel.
-Márta tanárnővel-válaszoltam. Ez tulajdonképpen igaz is, mert van ma töri órám, csak nem pont az első.
-Ha jól látom neki most az 5.c osztályosokkal van órája. Te ebbe az osztályba jársz?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Persze.-Mondtam kissé bizonytalanul.
-Hm.Pedig idősebbnek néztelek.. ááá. de a mai gyerekekről már a fene se tudja megmondani hány évesek. Bezzeg a mi időnkben! Hidd el nekem édes lányom, addig örülj míg gyerek vagy.-kezdett nekem mesélni..
-Értem.Elhiszem. De én most már mennék...-próbáltam volna közbeszólni,
-És már 5. osztályban a 16.századról tanultok? Hm.ez különös. Az én időmben csak 7.ben tanultunk erről részletesen.-folytatta a mesélést.
-Hát mi most kezdjük. De akkor én megyek is...-és kisurrantam. Halottam, hogy a portás még utánam kiabált, hogy majd adjam neki is oda a könyvet. Én erre nem is válaszoltam.
Mikor kellő távolságba kerültem, elég messze a sulitól, elkezdtem gondolkozni, hogy tulajdonképpen miért is szöktem el. Elővettem a telefonom, gondoltam felhívom Biát, hátha sikerül. Mikor éppen nyitottam volna föl a zár alól, pittyegett, hogy lemerült. Ezt nem hiszem el!!!! Pont a legjobbkor. Már ezen nagyon felhúztam magam, és erre még rátett az eső is, hiszen mikor kell elkezdenie esni?! Most.
További lehetőségeken gondolkoztam. Csak egyre tudtam gondolni. Meg kell találnom Biát. Elmegyek a házukhoz, de van egy olyan érzésem, hogy ott sem fogom megtalálni. Felszálltam a villamosra. Jött az ellenőr, de nem izgatott hiszen van bérletem. Veszem elő mikor hozzám ér. Ekkor, pontosan ebben a pillanatban eszembe jut, hogy anya tegnap este kirakta a nappaliba az új bérletemet, mert az előző lejárt. Én még elmentem vacsorázni és elfelejtettem berakni az újat! Ezt a pechet! Persze ez ellenőr nem fogadott el semmilyen kifogást. Ugyan miért is fogadná el?! Már a villamosra való felszálláskor éreztem, hogy nincs valami rendben. Persze, hogy nem volt. A járműn csak öreg nénik és bácsik utaztak. Meg is jegyezte az ellenőr: -Te eltévedtél? Neked nem iskolában a helyed?-kérdezte tőlem gyanúsan.
            -Nem tévedtem el. Csak beteg lettem és az osztályfőnököm hazaküldött.-válaszoltam frappánsan.
            -Ahhhha- nyomta meg feltűnően hosszan a h betűt. És ezzel arrébb ment. Megkaptam a cédulát, amit majd be kell fizetni. Ezen is csak jól felhúztam magam. Észrevettem, hogy nagyon megéheztem. Előkotortam a táskámból a tízóraimat. Míg elsétáltam Biáék háza elé pont megettem a kis szendvicsemet. Legalább már nem voltam éhes. Mikor a ház elé értem még nem is gondoltam, hogy mire számítsak ha majd bemegyek. Becsöngettem. Nem jött ki senki. Még egyszer... Most sem. Már éppen indultam volna visszafelé míg végre az apukája ajtót nyitott, közben telefonált így szó nélkül csak betessékelt az ajtón. Végre letette a telefont.
-Szia Kitti! Jól érzem, hogy valami baj van?-kérdezte aggódva
-Ez ennyire látszik?
-Gondolom normális esetben nem jöttél volna el a suliból miközben Biával vagy nem?-mondjuk logikusan hangzott.
-Igen ez így van. Nos,-akkor térjünk a tárgyra-Bia hol van most?-kérdeztem és csak reménykedtem, hogy nem azt fogja válaszolni:
-Hát a suliban hol máshol lenne?-igen, ettől féltem.
-Ő nincs ott.-vettem egy nagy levegőt és folytattam, meg sem várva, hogy mit szól erre Bia apukája-Történt pár napja egy dolog, amin nagyon erősen összevesztünk Biával, soha nem vesztünk még így össze. A részletek nem fontosak.
-De azok! Mondj el mindent légyszíves Kitti!-szólt közbe Tibi (mint közben eszembe jutott a neve)
-Persze majd azokat is elmondom,most csak felvázolom az ügyet. Szóval Biától kaptam ma egy Sms-t mi nagyon arra utalt, hogy valahol nagyon rossz helyen van.
-Rossz helyen?? Az én kislányom?-kérdezte felugorva.
-Igen..-mondtam félve
-Tudom! Tudom! Most elárultad magad Kitti, hogy milyen barátnő is vagy valójában! Takarodj innen!-szólt rám erélyesen.
-De miért? Én azért jöttem, hogy segítsek. Nem rosszat akarok!-próbáltam meggyőzni, de lehetetlen volt, nem is értem mivel árultam el magam?!
-Összevesztetek, és hogy rossz színben hozd elő idejössz és kitalálsz mindenfélét. Nem hiszek! Az én lányom sokkal okosabb annál, hogy meglógjon az iskolából, mint te, és belemenjen valami hülyeségbe. Most azonnal szólok is az édesanyádnak, hogy megszöktél!
-De ne! Kérem. Hallgasson végig!-kérleltem, de hiába.
-Épp eleget hallottam. Elég volt. Én magam vittem el az iskolába Biát!-közben tárcsázott:

-Halló?! Igen itt Bia apja, Tibi. Nos, a lánya nincsen az iskolában. Itt van nálunk. Nem tudom ezt kérdezze majd meg tőle. Persze. Nincs mit. Viszlát.

-Akkor most visszaviszlek a suliba.Nem tudom, hogyan fogod kimagyarázni  de ez már nem az én bajom. Egyébként ha engem kérdezel otthon se lesz könnyű dolgod. Anyukád nem volt valami nyugodt. Sok szerencsét!-kacsintott rám, de ezt mind olyan gúnyosan tette...
-Nem kérdeztem, de köszönöm. Higyje el kimagyarázok én mindent. Csak vigyázzon nehogy valamit túl magyarázzak...- gondoltam ha ő ilyen velem én is lehetek vele szemben ilyen gúnyos.
-Ezt most hogy érted?- kérdezte furcsán, de láttam szemében a bizonytalanságot is.
-Tudom én azt. De mondjuk furcsa hogy egy orvos még fél 9-kór nincsen bent. Jajj csak nincs rosszul? Vagy talán van itthon valaki? Aki ápolja? Vagy egyszerűen nem is beteg?? Hjajj én úgy sajnálom! De azért ugye az rémlik, hogy az én apám az igazgatóhelyettes?! Hát... úgy érzem ha hazamegyek egyébként is kapnék otthon agymosást. (Ez így szokott lenni, nekem ma annyi, jajj) Szóval lehet, hogy lesz egy kis érdekes mondani valóm apukámnak  Dr.Kiss Tiborról! De persze ahogyan az előbb mondta ez már az én bajom. Ezzel egyetértek. Tudja mit megyek inkább gyalog, olyan szép az idő!!!
-Nem mered megtenni!-mondta nekem szinte már fenyegetően.
-Oh, én?! Dehogynem!-mondtam csak úgy fél vállról és indultam a kijárathoz, hiszen nem volt már keresni valóm semmi már itt. Ekkor történt az amitől tényleg bepánikoltam. Az ajtó kattant egyet. A villany leoltódott. Sötét volt mindenhol. Egyedül a nappali ablakában láttam a kissé kibújó napot szürke felhők közül. Közben zuhogott az eső, monoton hangja pedig csak még inkább ijesztővé tette a helyzetet.